Adója 1% a túlélést jelentheti a Mosoly Alapítványnak és a beteg gyerekeknek!

A több mint 20 éves múlttal és szakmai tapasztalattal rendelkező Mosoly Alapítvány elkötelezetten segíti a súlyosan beteg, kritikus fizikai és lelki állapotban lévő gyerekeket és családjaikat. Terápiás foglalkozásainkon az érintett gyerekek aktuális igényeihez illeszkedő, elsősorban a művészet- és játékterápia széles eszköztárával dolgozunk, pszichés támogatást nyújtva a betegség okozta válságos helyzetekben.

Az idei évben még nagyobb szükség van a munkánkra, hiszen a covid-19 vírus okozta váratlan helyzet még jobban elmélyíti a bizonytalanság és a kontrollvesztettség érzését, mely a betegség miatt eddig is áthatotta a Mosolyos családok mindennapjait.

Éppen ezért arra bíztatunk mindenkit, hogy idén döntsön felelősen az adója 1%-áról, hiszen ez most a túlélést jelentheti a Mosoly Alapítványnak és a beteg gyerekeknek is.