Az álláskeresés hangsúlya évek óta áttevődött a nyomtatott lapokból az online felületekre. Most már ezen is túllépünk, és mobiltelefonunk válik a legfontosabb szereplővé – álláskeresésünkben is.
A külföldi álláskereső oldalak között van olyan, ahol a jelentkezőknek már 30%-a mobil eszközről érkezik, ami jelenthet tabletet, de okostelefont is. Hamarosan itthon is érzékelhető változások lesznek, és nem leszünk röghöz kötve – most már semmilyen értelemben sem – álláskeresés közben.
A legaktívabb időszakok az álláskeresésben
A Cvonline.hu online állásportál hálózat statisztikáiból kiderül, a legaktívabb időszak az álláskeresésben a délelőtt 9-10 óra, amikor nem csak az éppen munkanélküliek, de a váltani szándékozók is aktívan böngésznek- akár munka közben is – új állás után.
Az adatokból kiderül azonban az is, hogy a munkaidő végeztével, este 7-8 körül ismét leülünk a monitor elé egy jobb munka megtalálása érdekében. Azok, akik nem számítógéppel dolgoznak, érthetően csak otthon tudtak keresni eddig az ajánlatok között, ám egyre több irodai munkakörnyezetet igénylő cégnél is tapasztalható, hogy a munka elvégzéséhez szükségtelen weboldalakat illetve közösségi platformokat egyszerűen letiltják a munkavállaló számítógépéről, így lehetetlenné téve a napközbeni pályázást.
A legokosabb álláskeresési módszer
A Cvonline.hu mobil alkalmazásával azonban nem csak hogy tájékozódhatunk a nap bármely időszakában az állásajánlatokról, de akár utazás közben is elküldhetjük jelentkezésünket mobil eszközünkről, amennyiben van elmentett önéletrajzunk az oldalon. Így tehát, amíg beérünk munkahelyünkre, adott szűrési feltételek alapján kiválaszthatjuk kategória, hely és tapasztalat szerint, milyen állást keresünk, vagy egyszerű, azonnali „push” állásértesítő üzenetben kaphatjuk a tippet beállításaink alapján, és mire beérünk, akár már csöröghet is a telefonunk a jelentkezésünk nyomán.
Ha azonban ennél „meghittebb” helyen szeretnénk foglalkozni a pályázatunkkal, útközben elmenthetjük a nekünk tetsző pozíciókat, és este a keresgélés helyett csak motivációs levelünk és önéletrajzunk csinosításával kell foglalkoznunk.
Sőt, ha egy szép környéken járunk, és felötlik bennünk a gondolat, szívesen dolgoznánk ebben a kerületben, ezt is megmutatja nekünk az alkalmazásunk „helyzetfüggő keresés” funkciója.
Az applikáció lehetővé teszi az oldalon való regisztrációt, de a már meglévő profilunkkal is használhatjuk azt. Mindemellett az álláskeresői hírekről sem maradunk le, hiszen a Cvonline.hu oldalán lévő álláskereső tippeket, híreket is elérjük okostelefonról, tabletről vagy iPadről.
Forrás: https://www.cvonline.hu