Rá kell érezni az otthoni munka ízére

Közel száz cég csatlakozott a Dolgozz Otthonról Naphoz, így ha minden igaz, akkor a holnapi szombati munkanapon a szokásosnál több munkavállaló végezheti feladatait az otthonából. Bár a válság hatására a cégek elmozdultak a rugalmas munkakultúra irányába, sok vezető nem ismerte még fel ennek előnyeit. Pedig HR szempontból akár a toborzásban, motivációban, akár a stressz kezelésben kiemelt szerepe lehet.

Rá kell érezni az otthoni munka ízére

A rugalmas munkakultúra nem egyik napról a másikra honosodik meg egy szervezetben, fontos hozzá a dolgozók iránti bizalom, de az is, hogy alapos tervezés előzze meg – állítja a Dolgozz Otthonról Nap egyik kezdeményezőjének, a Telenornak a HR igazgatója. Szabadfalvi Anikó elmondta, szeretnék legalább évente egyszer megrendezni ezt az eseményt, ugyanígy szombati munkanapokon, hogy minél többen kipróbálják és megtapasztalják az otthoni munka előnyeit. – Valójában ez egy tanulási folyamat, amelyben mindkét félnek – a munkáltatónak és a munkavállalónak is – el kell sajátítania bizonyos alapelveket, játékszabályokat. Ha ezek világosan le vannak fektetve, és a munkáltató gondot fordít arra, hogy minden érintett kolléga megismerje, és megértse ezeket, akkor közösen tudják formálni az együttműködés kereteit, mivel a cél is – hatékony munkavégzés, jobb munka-magánélet egyensúly, magasabb egyéni és szervezeti teljesítmény – közös – hangsúlyozta a HR igazgató.

Hatékonyabb a munkaerő

A Telenornál jók a tapasztalatok az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban, a dolgozóknak szellemi és adminisztrációs munkakörökben évek óta lehetőségük van erre. A rugalmas munkavégzés mennyiségéről mindenki a közvetlen felettesével egyeztet, nem központilag szabályozzák. Szabadfalvi Anikó elmondása szerint sokkal hatékonyabban dolgoznak azok a kollégák, akik úgy csoportosíthatják feladataikat, hogy azok egy részét időnként otthon végezzék el. Így összeegyeztethetik a munkát és a magánéleti teendőket, optimálisan be tudják osztani az idejüket, energiáikat. Ez a fajta rugalmasság, önállóság, felelősség és bizalom elégedettebbé, motiváltabbá teszi a munkavállalókat, akiknek munkája így valóban hatékonyabb lesz, ami már pénzben is kifejezhető megtérüléshez vezethet – fogalmazott.

Osztják ezt a véleményt a Carnation Group-nál is, ezért is csatlakoztak a szombati kezdeményezéshez. Mint Nyakas Kittitől, a people management vezetőjétől megtudtuk, a rugalmas munkaidő és az otthonról dolgozás folyamatosan napirenden van a cégnél, mert egyre több a családos és a vidékről bejáró munkavállaló, másfelől a nagy nemzetközi projektek sikeres lebonyolításához egyre nagyobb csapatra van szükségük, az iroda kapacitása azonban véges. – A skype, email, intranet használata mindennapi része az életünknek, de a biztonság terén még megnyugtatóbb megoldásokat szeretnénk kidolgozni. Nálunk eddig is lehetőség volt arra, hogy valaki később jöjjön és tovább maradjon, vagy napközben kiszaladjon elintézni egy-két dolgot, és aztán pótolja a kiesett időt. Ugyanakkor bejárni, együtt lenni a kollégákkal szintén jó érzés, hiszen egyik nap sem csak a munkáról szól, hanem van benne rengeteg közösségi élmény is, amitől senkit sem szeretnénk megfosztani, ezért e téren az egyensúlyra törekszünk – árulta el Nyakas Kitti.

Így mérhető a teljesítmény

A people management vezető úgy véli, ha megvan a bizalom és a kölcsönös felelősségvállalás érzése, akkor működni fog a rugalmas munkavégzés, ugyanakkor, ha sokan dolgoznak homeoffice-ban, akkor a csapatépítésre szerinte nagyobb hangsúlyt kell fordítani. Mint mondta, a Carnation-nél a teljesítmény mérése szempontjából a határidők tartása az elsődleges mérce, így ha a dolgozó az egyik nap kevesebb energiát fektet a feladatba, de másnap többet ad bele, akkor nincs gond.

Szabadfalvi Anikó szerint, ha a felelősségi körök átláthatóak, egyértelmű a feladatra, a minőségre és a határidőre vonatkozó elvárás, a teljesítmény mérése megoldható. – Ha a bevezetést és alkalmazást körültekintő előkészítés előzi meg, fel sem merülhet, hogy valaki nem végzi el a kiadott feladatot. A rugalmas munkavégzésbe természetesen az is beletartozik, hogy van, akinek a személyiségéből adódóan az irodai környezet megfelelőbb. De ha az otthoni munkavégzést vállalja, a hatékonyság és a pontosság akkor is elengedhetetlen – emelte ki a HR igazgató.

Technikai megoldások az otthoni munkavégzés szolgálatában

Szabadfalvi Anikó úgy véli, a “home office” lehetőséget biztosít arra, hogy olyan feladatokat is magas színvonalon tudjanak elvégezni a dolgozók, amelyek az irodainál nyugodtabb környezetet vagy több órás zavartalan koncentrációt igényelnek. Persze adódhatnak olyan váratlan élethelyzetek is, amikor könnyebbséget jelent, ha a dolgozó maga osztja be a munkaidejét, például ha a gyerek megbetegszik, vagy ha a kéményseprőt, gázóra leolvasót kell beengedni. Mint mondta, az otthoni munkavégzéshez nemcsak a lehetőséget, a technikai hátteret is biztosítják. Telekommunikációs cégként a telefon adott, de arra is odafigyelnek, hogy a dolgozók élvonalbeli modellekkel végezhessék a munkájukat. Szinte mindenki laptoppal dolgozik, a Telenor Házat is úgy alakították ki, hogy a munkatársak mobilak legyenek, bármelyik asztalhoz leülhessenek, vagy a kertben, teraszon dolgozhassanak.

A Telenor már évek óta különböző technikai megoldásokkal segíti a rugalmas munkavégzést. A Microsoft kollaborációs platformjait elérhetővé teszi minden munkatársa számára – ezek a Lync illetve a SharePoint alkalmazások. Ezek segítségével minden kolléga számára elérhető az úgynevezett ‘virtuális’ részvétel a megbeszéléseken, workshopokon – ezekbe akár a konyhájukban ülve is be tudnak kapcsolódni, tehát a munkavégzés nem helyhez kötött – ismertette Szabadfalvi Anikó.

A HR igazgató úgy látja, a munkavégzés kultúrája óriási átalakuláson megy keresztül, egyebek között a folyamatosan bővülő technológiai lehetőségeknek, valamint az ezeken szocializálódó és felnövő újabb munkavállalói generációk igényeinek köszönhetően. Szerinte az, hogy a munka és a magánélet “összeér” nem a rugalmas munkavégzés gyakorlatának az eredménye, sokkal inkább egy válasz a munkaerőpiac változásából fakadó igényekre. – Az otthoni munkavégzés a munkáltatói eszköztár egy újabb eleme, amely a munkavállalókat abban támogatja, hogy a megváltozott feltételek között rugalmasságot tudjanak vinni a munkás hétköznapokba. Munkáltatói szempontból pedig jó eszköz arra, hogy minél kiválóbb munkavállalókat vonzzunk magunkhoz, akik számára ez egy fontos szempont, amikor mellettünk döntenek – emelte ki Szabadfalvi Anikó.

HR-es előnyök

Az Ipsos Zrt. nemzetközi felmérése szerint Magyarországon a munkavállalók csupán 8 százaléka dolgozik rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában, ugyanakkor több mint harmaduk dolgozna szívesen teljes munkaidőben ilyen formában. Tóth Éva Mária, humán menedzsment szakértő, a Humán Erőforrás Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy látja, az utóbbi 2-3 évben hazánkban is elindult a rugalmas munkavégzés akadályainak a lebontása, ami részben a válság hatásának, részben az IT innovációknak, telekommunikációs fejlesztéseknek, valamint az előítéletek csökkenésének tudható be. Szerinte azonban igazi áttörést akkor lehetne elérni, ha egyre több vezető szerezne saját élményt ezen a téren, erre pedig kiválóan alkalmas a Dolgozz Otthonról Nap. – Az egyszeri kipróbáláshoz még nem szükséges munkaköri leírást, szerződést módosítani, és csak szigorúan önkéntes alapon kell lehetőséget teremteni erre, persze csak ott, ahol ez a munkaköri feladatokkal összeegyeztethető – vélekedett.

A szakember szerint HR szempontból számos oka lehet a szervezeteknek arra, hogy ezzel az eszközzel éljenek. Egyrészt kiváló kompetenciákkal rendelkező munkatársakat tudnak ezzel bevonzani, az álláspiac szélesebb rétegéből tudnak munkaerőt meríteni, hiszen akár több száz vagy ezer kilométerről is be tudnak hozzájuk dolgozni. – A dolgozók motiválása ma talán sokkal nehezebb, mint évekkel ezelőtt, különösen az Y generációé, mivel ők nehezebben tűrik a klasszikus munkahelyi és munkaidőbeli korlátokat, és mások az erősségeik is, például sok csatornán tudnak kommunikálni, készségszinten használják a számítógépet, amelyen párhuzamosan több feladatot is tudnak végezni – hívta fel a figyelmet Tóth Éva Mária.

Az otthoni munkavégzés mellett szól az is, hogy a cégek ezáltal újraértelmezhetik a részmunkaidőt, az osztott munkaidőt, emellett a home-office berendezését, fenntartásának költségét meg lehet osztani a munkáltató-munkavállaló között. Csökkenhet a munkából való kiesés is, pl. betegség, szélsőséges időjárás, vagy más vis major (pl. közlekedési sztrájk) miatt, mivel így könnyebb összeegyeztetni a munka – család – szabadidő kötelezettségeit és lehetőségeit.

Noha egyre többen próbálnák ki az otthoni munkavégzést, a szakember szerint nem mindenki alkalmas rá. A távmunkához ugyanis érettség, kialakult személyiség, önvezérlés, öntisztelet, koherencia, szinkronitás szükséges. – Van, akiben félelem él például az elszeparáltságtól, úgy érzi, így kimarad dolgokból, nem látja a főnök, hogy dolgozik, ezért nem számol vele, vagy fél, hogy ez a leépítés első lépcsőfoka. Miközben ezek az aggodalmak fennállnak, sokan szenvednek a kötött munkaidő, a munkába járás terhétől, az egyterű irodák nyüzsgésétől, és néha csendre, elmélyülésre, zavartalanságra vágynak – mondta Tóth Éva Mária. Szerinte távmunkára nem születik az ember, hanem “beletanul”, “ráérez az ízére”, ám ebben nagy szerepe van a képzésnek, illetve a közösségi munkát támogató IT-s fejlesztéseknek, vezetői támogatásnak, példamutatásnak és motiválásnak.